A kormány nem tűri az antiszemitizmust – kőkemény levelet kaptak a Sziget szervezői a minisztertől

2025. július 11. 10:13

Meghívták a Kneecap zenekart, akik a Hamászt éltetik, és erőszakra is uszítanak fellépéseik során.

2025. július 11. 10:13
null

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter levelet küldött a Sziget Fesztivál főszervezőjének, Kádár Tamásnak, amelyben aggodalmát fejezte ki a fesztiválra meghívott „Kneecap” nevű zenekar fellépése kapcsán. A miniszter szerint a zenekar korábbi fellépései során nyilvánvalóan és durván antiszemita megnyilvánulások történtek.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Kulifai Máté

Facebook

Idézőjel

Magyarországon fel fog lépni egy ír zenekar, amely korábban terrorszervezeteket éltetett, zászlajukat lobogtatta, a zsidó állam eltörlésére szólított fel, politikusok megölését szorgalmazta.

A nagy nyilvánosság előtt valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport, illetve annak tagja elleni gyűlöletre vagy erőszakra uszítás nem tartozik a véleménynyilvánítás szabadsága alá” – írta Bóka, hozzátéve: az ilyen cselekményeket a hatályos magyar büntetőjogi szabályozás szigorúan szankcionálja.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország Kormánya a zéró tolerancia elvét alkalmazza az antiszemitizmus minden formájával szemben, és kiemelte, hogy hazánk az Európai Unió harmadik legnagyobb zsidó közösségének ad otthont, amelynek döntő többsége Budapesten, a Sziget helyszínén él.

Bóka úgy fogalmazott: „ nem világos, hogy a Sziget szervezői mi alapján juthattak arra a következtetésre, hogy ezúttal nem ismétlődnek meg a korábbiakhoz hasonló nyilvánvalóan és durván antiszemita incidensek. Ennek a várakozásnak semmilyen észszerű alapja nincsen.”

Levelében a miniszter határozottan kérte a fesztivál főszervezőjét, hogy a fenti szempontok figyelembevételével „felelősségteljes döntést” hozzanak a fesztivál programjáról és lebonyolításáról. 

Nyitókép: AFP/Henry Nicholls

***

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
asszaur
2025. július 11. 15:13
Izrael léte bizonyíték arra, hogy el lehet venni egy nép hazáját, büntetlenül, de csak a cionista világerőnek. Azaz, a nemzetközi jog, a népek önrendelkezésének elve stb. mind-mind mese.... Izrael története úgy kezdődött, hogy 1948-ban 40 ezer zsidó terror brigádos, Rotchild pénzből felszerelve, a Haga, az Irgun, a Lechi és a Stern csoport, kiirtotta 70 falu lakosságát. Gyerekeket, öregeket, nőket is. Kb 15 ezer embert. Deir Yassin neve vált ismertté, mert az Irgun 380 falusit kihajtott a közeli kőbányába és ott agyon lőtt. Az Irgun vezetőjét Menachem Beginnek hívták, aki később Izrael miniszterelnöke lett, majd béke Nobel-díjat kapott tömeggyilkos létére. Hát ennyit Izraelről.... Aki nem hiszi, járjon utána..... Ilan Pappé (zsidó történész): Ethnic cleansing in Palestine
Egyszeriember
2025. július 11. 14:27
Bár a magyarságot védenék ilyen nyílt elszántsággal. Vajon egy izraellenes "pride" felvonulásnak is teret engednének?
Sárkányasszony
2025. július 11. 13:34
A sziget fesztivál épp olyan ocsmány, sőt rosszabb mint a pride, mert nem egy délután tartó felfordulás hanem hosszabb
irondome
2025. július 11. 13:30
Respect Bóka!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!